Sétáltam valamelyik nap az utcán. Általában mindenfele nézek, csak épp a lábam elé nem. Szerencsém volt. A csatolt szöveget láttam magam előtt, amely magyarra lefordítva kb. a következőt jelenti: „El kellett, hogy veszítselek azért, hogy önmagamat újra megtaláljam/megtalálhassam”.
Ez a két sor nagyon megfogott, nagyon mélyre ment, mert az élet, bármely párkapcsolat esszenciáját ragadja meg. Legalábbis azt, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni, elrontani.
Önmagában az a tény, hogy valakivel együtt vagyunk nem azt jelenti, hogy feladjuk önmagunkat. Nem azt jelenti, hogy a két önálló identitásból lesz egy remix. Az majd a gyerek lesz, ha lesz. De az biológia és a genetika szabályait követi.
Az élet engem folyamatosan arra tanít, hogy a másikért változni, a másiknak megfelelni, önmagunkat feladni nem járható út. Az egészséges párkapcsolatban mindkét fél egyenrangú, önmagában is teljes egész, független. Nem azért vagy valakivel együtt, mert szükséged van rá, hanem azért, mert a két önálló identitás együtt még nagyobb csodákra képes.
Aki feladja önmagát, önazonosságát, a másikért változik, az igazából nem szereti sem magát, sem pedig a társát. A változás csak belülről fakadhat, önmagadért. A másik mutathat példát, de magadnak kell változnod, önön akaratodból. Ennek hiányában nem vagy önazonos és egyre több és nagyobb hazugságban élsz. Becsapod saját magad, és becsapod a társad is.
Én egyre inkább hiszek abban, hogy az igazi párkapcsolat nem kér és nem követel. Két egész és önmagában is teljes ember szövetsége, nem egymás ellen, sokkal inkább a másikért, a magasabb frekvenciáért, közösen. Ketten a világban, különleges szövetségben…
Ezért dolgozni kell. Minden nap, tisztán, nyíltan és őszintén. Először magaddal szemben, kell, hogy megtanuld. Aztán a társadért, mert csak így lesz kerek és felemelő, a Teremtőnek tetsző.