Korábban már írtam, hogy a haragnak, mint érzésnek mekkora ereje van és mennyire meg tudja határozni az emberi döntéseket. Ahogy a világban minden az egyensúly irányába halad, úgy a haragnak is meg van a maga ellentétes párja, amely nem más, mint maga a szeretet.
A szeretet legtisztább formájában a feltétel nélküli elfogadását és befogadását jelenti a másiknak, illetve önmagunk megnyílását a másik irányába. Ahogy a harag önmagunkba zár, úgy a szeretet pontosan ellenkező hatást vált ki, másokkal, a világgal, az élettel és magával a pillanattal köt össze.
Szent Pál himnusza az igaz szeretetet az alábbiak szerint foglalja össze: A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha.
A szeretet legtisztább formájában a feltétel nélküli elfogadást jelenti és azt a képességet, hogy saját igényeinket – ha kell – háttérbe tudjuk szorítani. Nem véletlen, hogy a szeretet legnagyobb formája, ha saját életünket áldozzuk azért, akit szeretünk.
Mindazonáltal a szeretet lényege az elfogadás, és csak akkor tud működni, ha megtanuljuk magunkat szeretni és magunkkal rendben vagyunk. Ha magunkat nem szeretjük, akkor mást sem tudunk. Ha magunkat nem tudjuk elfogadni, akkor mást sem fogunk tudni befogadni.
A szeretet ráadásul maga a kockázat, amit vállalni kell, ha valóban komolyan gondoljuk. Aki szereti a másikat, azzal szemben kész és képes megmutatni saját magát, valódi énjét, a felvett álarcot (mely védelmet nyújt a világgal szemben) levenni, a felvett, világnak mutatott szokásait levetkőzni. Ez kicsit olyan mintha a páncélunkat vennénk le és ez ugye nyilván kockázatos.
De a szeretet végső soron (akkor is ha sérülünk) a javunkat szolgálja, mert megtanít elfogadni magunkat és ráébreszt arra, hogy a másik szeretete (akkor is ha adjuk, akkor is kapjuk) nem boldogságunk létkérdése, az egészséges és magát szerető ember önmagában is elég és teljes.
A világ ezt mindenképp visszacsatolja, ha megnézzük, általában az olyan emberek körül vannak szívesen mások, akik nem követelnek, nem kérnek és nem tapadnak. Akiknek akkor is jó, ha nem vagyunk ott, de mindenképp várnak és örömmel fogadnak. Ezt elérni? Nos ez a legszebb, de mégis legnehezebb feladat… de tudnod kell: Isten képére vagy teremtve, önmagadban is maga vagy a csoda, egyedi és megismételhetetlen! Ebben higgy és a többi már menni fog!