Ismerkedem a mesterséges intelligencia világával és tanulgatom – többek között – a ChatGPT rejtelmeit. A mindenki által mantrázott titok, hogy jól kell kérdezni, szakszóval élve jó prompt-ot kell alkalmazni.
Több videót is megnéztem, és azt hiszem, hogy a kérdezés módjának lényegét értem. Arra kellett rádöbbenem ugyanakkor, hogy mintha nem tudnék mit kérdezni. Mintha velem lenne a „bölcsek köve”, bármilyen kérdésem lehetne és egyszerűen nincs. Nem jut eszembe semmi…
Amikor ez így megfogalmazódott bennem, elcsendesedtem és megijedtem. Nem vagyok nyitott a világra, nem érdekel semmi? Nem hajt már a kíváncsiság? Nincs bennem semmi, ami újat vagy többet akarna?
Nem akarok túlzásokba esni, de levert a víz. Aztán az első sokk után rájöttem, hogy lényegében a bajom vélhetően az, hogy már nem hiszek „a bölcsek kövében”. Láttam, tapasztaltam már annyit ezen életben, hogy nem bízom magam rá senkire, senki és semmi kizárólagos véleményére. Elfogadom és megértem mások véleményét és álláspontját, ugyanakkor egyre szilárdabban gondolom azt, hogy a tapasztalás, saját magam tapasztalása az egyetlen út a valós megismeréshez és fejlődéshez.
Meg kell tapasztalni azt, ami tévútra visz, hogy valóban tudjam és saját bőrömön érezzem, hogy az nem jó irány. Meg kell tapasztalni az anyagot, a nagybetűs matériát, de ennek célja annak felismerése, hogy az fals út, az igazi „megváltás” a szellem szabadságában van. Meg kell tapasztalni mindazt a „világot” is, ami felemel, ami közelebb visz a forráshoz, a Teremtőhöz.
Gondolkodom. Most ebben hiszek. De vajon mit fogok hinni később, mondjuk néhány év múlva és azt a hitem vajon milyen megtapasztalások fogják táplálni?