Fiatalabb koromban egész évben arra gyűjtöttünk a párommal, hogy egy vagy két hetet – buszos kirándulás keretében – nyaraljunk Görögországban. Nekünk akkor (és persze most is) Görögország maga a földre szállt paradicsom volt.
Történt az egyik nyaralásunk során, hogy a tengeren kicsit nagyobbak voltak a hullámok, és mi azt nagyon-nagyon élveztük. Eszembe jutott, hogy az élményt még úgy lehetne fokozni, ha matracra pattannék. Meg is történt, jó ötletnek tűnt. Tényleg még szuperebb volt a fürdőzés, szuper volt, ahogy a hullámok egymás után emelték a magasba a matracot és engem. Egyszer aztán azon vettem magam észre, hogy a két hullám között kevés az idő, és a második hullám maga alá gyűrt matracostul. Mivel én a matracon kapaszkodva rossz irányba voltam, a lecsapó hullám a hátam hátra hajlította, mintha hídba mennék le. Csak ugye én nem vagyok hajlékony, így eléggé megrándult az egész hátam és napokig piszkosul is fájt. Szerencsém volt, hogy nem tört el a gerincem, de az élmény azóta is élénken él bennem, hacsak egy kicsike kis hullám van, én rá nem fekszem a matracra.
Miért is mondom ezt most el? Talán azért, mert egyre inkább hiszek abban, hogy az élet is lényegében olyan, mintha mi mindannyian a hullámokat lovagolnánk meg.
Nem tudjuk befolyásolni sem a szembe jövő hullám nagyságát, sem annak erejét, a hullámot – valljuk be – megállítani se tudjuk. Amit mi tudunk az az, hogy felkészülünk rá, megpróbáljuk megtalálni a legjobb szöget és élünk a lehetőséggel: meglovagoljuk és élvezzük azt az élményt, ahogy a hullám visz és maga fölé enged. Ha ugyanakkor statikusak vagyunk, ha nem akarjuk a változást, ha ki akarjuk merevíteni a pillanatot, akkor bizony a hullám (értsd jól, az élet) nem felemel, hanem maga alá gyűr.
És azt hiszem, hogy itt a lényeg. Az élet – ahogy a hullám is – maga az áramlás. Ha rugalmasak vagyunk, érezzük a ritmust, akkor bármekkora is az a hullám, meg tudjuk lovagolni, mint ahogy azt a szörfösök is teszik. Erre kell, hogy törekedjünk. Nem szabad megijedni semmitől, mert mindig ott van a lehetőség arra, hogy éljünk a helyzettel és a magunk javára fordítsuk.
Még egy gondolat. Ezt az iménti hasonlatot erősíti maga az evolúció is. Nem a legerősebb marad életben, hanem mindig az, aki alkalmazkodni tud a körülményekhez, aki meg tudja lovagolni azt a bizonyos hullámot. Ezért élünk ma mi, homo sapiens sapiens-ek és ezért nem az egyébként sokkal erősebb cro-magnoni ember uralja a világot.