Nem olyan rég masszíroztam a párom lábát, amikor észrevettem egy pici, gyógyulásfélben lévő sebet. A sebsapka már leesett és látszott az új, de még érzékeny bőr a régiek között…
Elgondolkodtam a természet ezen csodáján. Mennyire fantasztikus az, hogy azon a kis területen lévő bőrsejtek tudják azt, hogy mi a dolguk. Ugyan nem ismerik a vesében, tüdőben, szívben, agyban, stb. lévő sejteket, mégis ugyanolyan fontos részei az egésznek. Az egész ezen apró sejtek hiányában szenvedne, működne ugyan, de mégis valami hiányozna.
Eszembe jut az is, hogy az ember észre sem veszi általában a testét, szerveit, végtagjait. Ugye, ha belerúgsz Kedves Olvasó a kisujjaddal a szék lábába, akkor az mennyire tud fájni? Mennyire fontos is a kisujj a mozgás kapcsán? Ki gondolta volna?
Mit akarok mondani ezzel? Talán azt, hogy a sokaság ellenére minden ember egyedi és megismételhetetlen. Hogy bár azt hinnéd első látásra, hogy nem számítasz, de mégis helyed van a nagy egészben. A Te helyed ugyanolyan egyedi, mint bárki másé. Nélküled a világ más, üresebb, színtelenebb lenne.
Te, én és mindenki más is, ugyanannak a fantasztikus kalandnak, a Létezésnek a részese. Mi mindannyian az egészet, az egyet alkotjuk, ha tudunk róla, ha nem. Szerencsések vagyunk, hogy ez a lehetőség számunkra megadatott! Éljünk vele! De hogyan is?
Legközelebb erről is talán mondok egy-két gondolatot…